A törpök élete nem csak játék és mese...

Gyerekekről felnőtteknek

Az öreg mozdony meséi - részlet

2017. február 06. 16:50 - Li Sai

"Az öreg 424-es komótosan pöfékelt a zajos pályaudvaron. Körülötte a fiatalok serényen dolgoztak: tolattak, húzták-vonták a tehervagonokat, és közben türelmetlenül várták, hogy a rakodómunkások ki- és bepakoljanak a kocsikba.

Elindult egy személyvonat, álmos döcögéssel intve búcsút az állomás ütött-kopott épületének. Befutott egy szerelvény a másik irányból. Izgatott, sietős léptű emberek szálltak le a vonatról, mások nagy csomagokkal a felszállásra vártak. Az öreg fekete mozdony halk duzzogással figyelte az eseményeket és a saját fiatalkora jutott eszébe. Akkor még nem voltak modern, elektromos, piros, kék mozdonyok, csak feketék voltak. A füsttől feketék. A fekete mozdonyban fekete ember etette a hatalmas szenes kazánt, melyben óriásra csaptak a lángok minden lapát szén után. Miután jóllakott, mordult egyet a mozdony, szürke füstöt köhögött és megfontoltan útnak indult.

Néhány perc múlva hatalmas fehér füstfelhőt eregetett, köhögött, zakatolt és boldogan húzta magával a hozzá kapcsolt vagonokat. Az öreg 424-es sok-sok éven át szolgált, de ma már csak néha dolgozik, mint ahogy most is.Begyújtották a kazánt, melegítik a mozdonyt, hogy itt a pályaudvaron elvontasson néhány tehervagont a pályaudvar egyik részéről a másikra.

japan-82123_640.jpg

A munka végeztével megállt egy félreeső vágányon, a mellette lévő sínen egy fiatal, csillogó szemű csodaszép mozdonyt pillantott meg. A fiatal mozdony is észrevette az öreget és meghatottan gondolta:

–  Ó milyen öreg, sokat megélt mozdony lehet ez a 424-es!

– Az öreg mintha meghallotta volna a szavakat,  így szólt fiatal társához:

– Bizony öreg vagyok, mint ezek a talpfák, alattunk- mondta, kis füstfellegeket eregetve. –  Öreg vagyok, kiszolgált, de nagyon gazdag! Annyit éltem, annyit láttam, hogy mindent elmesélni egy élet kevés lenne.

– Mesélj kérlek! Mesélj, egyet! A legkedvesebb emlékedet! – kérte a  csillogó fiatal mozdony.

– Rendben van – felelte az öreg – de nehéz lesz egy történetet választani a sok közül.

 Amikor olyan fiatal voltam, mint most te, akkor nagy szegénység volt. A háború végén nem volt élelem, nem volt tüzelő, éhesek voltak és fáztak az emberek. Még rendes ruhájuk sem volt... Az első utamon tehervagonokat kaptam, melyeket az Alföldre kellett vontatni, hogy onnan búzával megrakodva térjünk vissza. Hosszú hideg tél volt és hosszú, kegyetlen út állt előttem. A pályaudvarra érve türelmesen várakoztam, amíg a vagonok megteltek az aranyszemű búzával.

Az állomásépület mellett egy asszonyt láttam meg, aki hatalmas fekete nagykendőbe bugyolált gyermeket szorított magához. Nagyon megsajnáltam, hiszem az én kazánomban olyan forróság volt, hogy azt el sem lehetett elviselni. Megkérdeztem az asszonyt, hogy hova utazna. Bátortalanul válaszolt, miközben még szorosabban ölelte magához gyermekét.

– Jöjjön, szálljon fel – mondtam ekkor neki. Az asszony felszállt és kibontotta  a nagykendőből a csillogó szemű gyermeket, aki boldogan mosolyogva élvezte a jó meleget, ami a kazánból áradt.

Kisvártatva elindultam hazafelé."

 

A mese folytatása A csodatermő fa című mesekönyvben olvasható.

 

scan0004.jpgA csodatermő fa - Beleolvashatsz néhány mesébe itt: http://www.skolikagnes.hu/szivesen-beleolvasnek-a-csodatermo-fa-cimu-konyvedbe/

 

 

 

 

csibe_kicsi.jpg  Csibemese - Beleolvashatsz néhány mesébe itt: http://www.skolikagnes.hu/szivesen-beleolvasnek-a-csibemese-cimu-konyvedbe/

Mentés

Mentés

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://torpokelete.blog.hu/api/trackback/id/tr2312188632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.